A fordulattól új erőre kapott pártellenzék harcának egyik fontos állomása az a június végi nyilvános vita, amelyen a szabad sajtót követelő írók és újságírók élesen bírálják többek között a jelenlévő Horváth Mártont is. Szemére vetik, hogy egyforma vehemenciával képviseli a párt mindenkori, olykor egymásnak is ellentmondó határozatait, még akkor is, ha azok nem egyeznek a saját meggyőződésével. Horváth az őt ért kritikát „sok mindenben indokolt és igazságos bírálatnak” 128  nevezi, s szükségesnek mondja saját „politikai munkájának alapos felülvizsgálatát” 129 , amikor azonban korábbi ingadozását csupán a gondolkodó kommunista „útkeresésének” próbálja beállítani, lehurrogják, s végül a vitaest negatív hőseként távozik az ülésről. 130   Bár a szinte forradalmi hangulatú összejövetel hírére Rákosi rögtön ellentámadásba lendül (amiben a desztalinizáció hatásától megrettenő szovjet vezetés is partnere), s a KV június 30-án fenyegető hangú határozatban bélyegzi meg a Petőfi Kör sajtóvitájának „ellenforradalmi nézeteket hirdető” résztvevőit, Horváth ezúttal nemcsak hogy elítéli a határozatot, hanem ezt a nézetét nem is szándékozik titokban tartani. 131  Ugyanakkor – még a fenti KV-ülés előtt – szövetségeseket keres a pártvezetésben, hogy támogassák a Rákosi leváltására és (a korábbi meghurcoltatása révén a közvélemény előtt némi erkölcsi tőkét szerzett) Kádár János pártvezetővé választására vonatkozó javaslatát, de mindhárom felkért PB-tag részéről elutasításban részesül: „Kovács István azt felelte erre [...] szerencséd van, hogy négyszemközt mondtad, mert amit te mondasz, az pártárulás [...]. A Kádárnak az volt a véleménye, hogy én az Öreg helyén, hát hogy volna nekem annyi tudásom, hogy erre vállalkozhatnék, ez képtelenség – ezt felelte a Kádár. A Révai, mikor elmondtam, úgy rám bámult, egy mondatot mondott: Ki az a Kádár János? Ez volt az ő válasza.” 132  (Rákosit majd csak néhány hét múlva, szovjet kezdeményezésre menesztik, de a helyére a nála semmivel sem jobb ortodox sztálinista, Gerő Ernő kerül.) Ami Horváth ekkora beérő fordulatát illeti, ebben a szovjet desztalinizáció megrendítő tényei, Rákosi bűnös politikájának a nyilvánvaló csődje és a pártegység Nagy Imre bevonásával történő helyreállításának a szándéka egyaránt közrejátszik. Ezért a pártvezetést megkerülve kapcsolatba lép a még mindig eretneknek számító Nagy Imrével, hogy a volt miniszterelnöknek az ország irányításába való visszatérését elősegítse. Bár kettőjük együttműködésének a feltárásához a források további tanulmányozása szükséges, egyes utalások a kapcsolat bizalmas voltát valószínűsítik. 133

128 Hegedűs B. András–Rainer M. János (szerk.): A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. Múzsák Kiadó–1956- os Intézet, Budapest, 1991. IV. 121. Elérhető: http://mek.oszk.hu/12000/12097/12097.pdf. (Letöltve: 2014. 02. 21.) 129 Uo. 122. 130 „Mikor éjjel háromkor a vita befejeződött, Horváth Márton ott állt merő lucsokban az izzadságtól. Megkérdeztük tőle, mi a véleménye. Azt válaszolta: »Borzasztó, ami történt, de sajnos el kell ismernem, hogy az elvtársaknak mindenben igazuk van.« Nem ismerem Horváth Mártont, de a fordulatát erre a pillanatra teszem.” Hegedűs B. András (1930–2001) visszaemlékezése. In: Molnár Adrienne–Kőrösi Zsuzsanna–Keller Márkus (összeáll.): A forradalom emlékezete – Személyes történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 34. Elérhető: http://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/forr_emlekezete/A_forradalom_emlekezete.pdf. (Letöltve: 2015. 03. 12.) 131 „Horváth Márton egyenesen kijelenti, hogy nem ért egyet az említett határozattal, és nyíltan fel fog lépni ellene.” J. Andropov távirata a Gerő Ernővel folytatott beszélgetéséről. 1956. július 9. Lásd Baráth Magdolna (szerk.): Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953–1956. Napvilág, Budapest, 2002. 320. 132 Horváth Márton közlése a vele 1986 őszén az „ellenforradalom” 30. évfordulója alkalmából készült rádióinterjú egy adásba nem került részletében. Az 1986. szeptember 10-én sugárzott interjú nyers (vágatlan) változatának a Kossuth Rádió által készített korabeli gépelt átirata, 24. (A szerző birtokában.)

133 „Egy alkalommal, kb. 1956 augusztusában Gimeshez [Gimes Miklóshoz] voltam hivatalos vacsorára, ő azonban lemondta ezt azzal, hogy a megbeszélt időre közben lakására hívta Horváth Mártont és Nagy Imrét.” Fekete Sándor sk. írt önvallomása. 1958. december 13. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL) 3.1.9. V-145288/2. 300., valamint: „Marci [Horváth Márton] volt az, aki megmondta Nagy Imrének: hány lehallgatókészülék van beépítve nála, és hol. Az Öreg aztán hívatott egy hozzáértő szerelőt, és eltávolíttatta vele a mikrofonokat.” (Gimes Miklós Halda Alíz által idézett kijelentése.) Halda Alíz: Magánügy. Noran Kiadó, Budapest, 2002. 78.