32 Miután az ún. hűtlenségi törvény 1930-as kiegészítése katonai hatáskörbe utalta a kémkedéssel vádolt polgári személyek büntetőügyeit is, a Komintern magyarországi szekciójának (KMP) az összes tagja automatikusan ebbe a kategóriába került, mint akik bolsevista meggyőződésükből következően egy idegen hatalom (a Szovjetunió) tényleges vagy potenciális kémei. Így került Schiller is a Vezérkari Főnökség 2. (hírszerző és kémelhárító) osztályának a kihallgatói, majd a hadbíróság elé. Az 1920 és 1944 között a kommunistákkal szemben folytatott büntetőpolitika történeti és jogi hátteréről bővebben lásd Varga Krisztián: „Az ítéletet megerősítem, és annak végrehajtását elrendelem!” – Gondolatok Schönherz Zoltán ítéletéről. Múltunk, 2014/1. 19–51. Elérhető: http://epa.oszk.hu/00900/00995/00037/pdf/EPA00995_multunk_2014_01_019-051.pdf. (Letöltve: 2015. 10. 12.) 33 Horváth Márton visszaemlékezése 1961. december 6-án. PIL 867. f. 2/h-78. ő. e. 19. Az ügyben 1935. november 22- én lefolytatott másodfokú tárgyalásról más napilapok mellett hírt adott a Népszava, a Magyarság és Az Est is. Elérhető: https://adtplus.arcanum.hu/hu/search/ (fizetős tartalom)

1934 folyamán Schiller az általa (mozgalmi műszóval mondva) „tartott” nyomdaapparátuson az antifasiszta egységfrontot propagáló röpiratokat és brosúrákat készít, valamint részt vesz egyes féllegális szakszervezeti sajtótermékek, így például a Vasas című lap írásában és szerkesztésében is. (Az ilyen, évente legfeljebb tíz alkalommal megjelenő nyomtatványok kiadásához nem kellett előzetes lapengedély.) Az év végén azután felső kapcsolata váratlan örömhírt közöl vele: jó munkája jutalmaként a párt Moszkvába küldi. 28 Az utazásból azonban nem lesz semmi. Mikor egy 1934. december végi napon Schiller hazatér, a lépcsőházban detektívek várják, és illegális kiadványok szerkesztése címén letartóztatják. A Hadik-laktanyába, a kémelhárítóhoz vittek. A Vasas című ellenzéki lap miatt vontak felelősségre 29  […]. A kínzások ellenére sem vállaltam az ügyet. Néhány nappal később szembesítettek egy Szalai nevű nyomdásszal (akinél a lap készült), és egy szedővel ugyanebből a nyomdából. Mindketten részletesen és határozottan azt vallották, hogy a nyomdában én korrigáltam a lapot. Ekkor beismertem azt, hogy volt részem a lap előállításában, és elmondtam a szokásos történetet egy általam nem ismert emberről, akitől a megbízást kaptam. Semmiféle mozgalmi munkát egyébként nem vállaltam. 30 Előtte hetekig századosok és őrnagyok foglalkoztak velem a Hadik-laktanyában. A foglalkozások szünetében szinte játékképpen ugattam. Ez szó szerint értendő. Négykézláb szaladgáltam vagy vánszorogtam körbe-körbe a vallatószobában, morogtam és ugattam. Ez nem testi, hanem lelki fenyítéknek volt betervezve, bár kutyakorbács tette valószerűbbé az alakítást. Az ostoba tiszti pszichológia persze célját tévesztette, mert világos volt előttem, hogy addig maradhatok ember, amíg értelmetlenül ugatok, és akkor válnék kutyává, ha felhasználható, értelmes vallomást tennék. 31  Más jellegű vádat emeltek, mint régebben ilyen sajtóügyekben; most bennünket hazaárulással, kémkedéssel vádoltak. Tehát nem sajtóvétségért, nem is kommunista agitációért. 32  […] Fő módszerük az volt, hogy betettek valakit [a zárkába], hogy beszélgetésre bírjon bennünket. Én nem mondtam semmit, mert a magam emberét elég gyorsan kiismertem. Ennek ellenére ő a tárgyaláson előadta, hogy én ezt meg ezt mondtam neki, és kitalált valami fantasztikus történetet. Valami olyat, hogy feltaláltam egy légelhárító löveget, és a találmányt eladtam a cseheknek. […] Első fokon tizenkét évre ítéltek, második fokon öt évre leszállították. Ezt apám sok pénzzel érte el. 33   28 A harmincas évek elején-közepén több kommunista kádert (Kiss Károlyt, Kovács Istvánt, Nemes Dezsőt) is kiutaztatott a párt Moszkvába, akik azután a Nemzetközi Lenin Iskola magyar osztályán részesültek egyéves ideológiai-politikai-taktikai (ki)képzésben. Az utazás technikai lebonyolítása azonban nem volt egyszerű; mint Péter Gábor 1932-es moszkvai útjára visszaemlékezve elmondja, neki a párt utasítására a legális útlevelével előbb Bécsbe, azután Berlinbe kellett utaznia, majd az ott kapott hamis csehszlovák útlevéllel a tengerparti Stettin (Szczecin) városába, ahonnét egy kis német hajóval jutott el három nap alatt Leningrádig. Lásd PIL 867. f. p-62. ő. e. 4–5. 29 A kanadai magyar kommunisták Torontóban megjelenő Kanadai Magyar Munkás című hetilapjának egy korabeli értesülése szerint Schiller Marcelt azért tartóztatták le, mert egy „legális vasmunkás szaklapban a magyar hadiipar fejlődésével [fejlesztésével] foglalkozott.” A torontói újság szerint ugyanekkor indult eljárás a Sportoló Munkás című időszaki kiadvány szerkesztői, Schlesinger László és Kemény Magda ellen is, amiért a sport militarizálását bíráló cikket közöltek. (A kanadai lap információi feltehetően a letartóztatások hírére nemzetközi kampányt indító Magyarországi Vörös Segélytől, a KMP segélyszervezetétől származtak.) Lásd Bene István: Újabb gaztettre készül a magyar fasizmus! Kanadai Magyar Munkás, 1936. december 31. 2. Elérhető: http://newspapers.lib.sfu.ca/kmm1- 23657/canadian-hungarian-worker. (Letöltve: 2018. 04. 10.) 30 Horváth Márton önéletrajza, 1951. június 5. I. m. 3. 31 Lásd Horváth Márton: Holttengeri tekercsek. Magvető Kiadó, Budapest, 1970. 39–40. Bár Horváth itt idézett könyve regény, a műnek azonban alapvetően csak a kerettörténete (részleges) fikció. Hőse egy hajdani illegális kommunistából lett pártfunkcionárius, aki '56 után meghasonulva visszatér eredeti szakmájához, az építészethez, hogy azután a regény idejében már öregen és félig vakon elkezdje magnóra diktálni a mozgalom és benne a saját múltját feltárni igyekvő monológjait. A szerző azonban bevallottan hozott anyagból dolgozik (a könyv fülszövegében említi is, hogy „gyakran valóságos szituációkról” ír), így történetei zömmel valós helyszíneken lezajlott, megtörtént eseményeken alapulnak, és ezek számos szereplője is beazonosítható. Arról, hogy miért nem politikai emlékiratokat írt, Horváth így nyilatkozott: „Nem önéletrajzot írok, utálom és megvetem azt a sekélyes memoárirodalmat, aminek egyetlen őszinte célja az önigazolás. Nem igazolni akarom magam.” (Horváth Márton levele Aczél Györgyhöz, az MSZMP KB kulturális titkárához 1968 nyarán, kézírásos piszkozat dátum nélkül, a szerző birtokában.) Döntése másik, mondhatni taktikai okát pedig így fogalmazta meg: „Azért választottam a regényformát, mert az volt az illúzióm, hogy így szabadabban fejthetem ki nézeteimet. Sajnos tévedtem, a legfontosabb részeket ki kellett hagynom.” (Horváth Márton levele a vele baráti viszonyban álló Rényi Péterhez, a Népszabadság főszerkesztő-helyetteséhez a könyv „teljesebb formában” történő újbóli kiadása érdekében 1982. január 14-én. PIL 991. f. 129. ő. e. 24.) Mivel tehát a Holttengeri tekercsek megjelent részei – csakúgy mint a nagy moszkvai perekről, a sztálini hatalomgyakorlás belső mechanizmusáról vagy a Rajk-ügy hátteréről szóló letiltott fejezetei – alapvetően valós eseményeken alapulnak, a mű kellő kritikával történeti forrásként is értelmezhető, s ezért a továbbiakban ilyen minőségében is fogunk hivatkozni rá.