[Besorolatlan írások]
[Phe-Ji-Gjoh ugyanis...]
Phe-Ji-Gjoh ugyanis azt tüzte ki élete céljául, hogy hiven följegyzi az okatootáiai élet té
P.
A közlés alapja:
Gépirat, 1 f.
PIM Kézirattár, JA 1087/1.
Aláíratlan.
[Kirpotin...]
Kirpotin hülye. Azt hiszi, a lélekelemző szinház, a cselekménynélküli, a polgári érzületből folyik. Holott az az egész társadalom helyzetén alapszik, és éppen azt jelzi, hogy a történelem külső (technika) menetét nem követték elég sebesen a tömegek s az igazi történésnek most az embereken belül kell lejátszódnia, hogy fölfejlődjön tudatuk a termelési eszközökben objektivált értelemig, amely értelemmel aztán a külső valóságba tehetik át ismét a társadalmi cselekményt.
A közlés alapja:
Kézirat, 1 f.
PIM Kézirattár, JA 122, Katalógus, 1168.
Kiadva: JAÖM, III, # 59.
Aláíratlan.
[Nyelvünk ízei...]
Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom müszer lett, zajtalan sebességü gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakithatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei-mezei és városi, ázsiai és európai. Mi is ősiek és modernek vagyunk, európai magyarok. Mérnökök, üzletemberek, szántóvetők és költők népe.
A közlés alapja:
Kézirat 1 f.
PIM Kézirattár, JA 218, Katalógus, 1174.
Kiadva: JAÖM, III, # 60.
Aláíratlan.
[Somlainénak...]
Somlainénak mondtam,
hogy neki küldök
egy zsák aranyat
–
Kötelező nép-nemzeti
irodalom
–
Őstehetség
–
Kisajátitott baloldaliság
A közlés alapja:
Kézirat, 1 f.
PIM Kézirattár, JA 280, Katalógus, 536 és 1146.Kiadva: JAÖM, III, # 67.
Aláíratlan.
Verstan és versirás
A szavakat, a nyelvet, némák találták ki.
Gyermekkoromban[2554] egyszer azt hallottam, hogy az átmelegedett üveg elpattan, ha hideg viz feccsen rá. Aznap este, mikor a mama kitette a lábát a konyhából, azonnal kipróbáltam e tétel igazságát. Egy kis vizet fröcsköltem a lámpaüvegre. Az üveg eltört, én megdöbbentem, a mama pedig belépett. Meglepetten s egyben fölindultan támadt rám – Te, te – mért törted el a lámpaüveget? Lesütött szemmel hallgattam a szemrehányást és növekvő daccal türtem a pofonokat, melyek ugyan csak zuhogtak. Anyámat különösen csökönyös hallgatásom ingerelhette. Mért törted el a lámpaüveget? Mit is válaszolhattam volna? A legszemtelenebb hazugságnak látszott volna, ha az igazat felelem: Én nem törtem el a lámpaüveget! Eltört, „mert az átmelegedett üveg elpattan, ha hideg viz feccsen rá”. Ugyan én fröcsköltem le, de nem azért, hogy eltörjem, hanem hogy lássam, igaz-e az, amit hallottam s ami oly érdekes volt számomra, hogy meg kellett vizsgálnom. Nagyon igazságtalannak éreztem a fenyitést. De ha védekezésül azt mondom, azért fröcsköltem vizet az üvegre, mert ugy hallottam, hogy akkor eltörik, anyámban azt a hitet keltettem volna, hogy tudatos rosszaság, komoly gonoszság volt, amit tettem. Ugy, hát te tudtad és mégis? Igen, tudtam, de azt is tudtam, hogy a gyereket mindig becsapják, hol a gólyamesével, hol meg azzal, hogy hercsula lesz ebédre.
Igy vagyok azzal a kérdéssel is, hogy miért irok verset. A természetes felelet nem elégiteni ki azt, ki választ vár. Költő lettem, mert hallottam, hogy vannak költők s mert mindazt szerettem volna én is csinálni, amit a kiismerhetetlen és félelmetes felnőttek tettek. El akartam lesni lenyügöző biztonságuk titkát. Féltem a lovaktól, de megveregettem farukat, pofájukat, bátor voltam, hogy ne lássák, hogy félek. Magamat azonban nem csalhattam meg. A félelem ott élt bennem s csak annyit értem el, hogy bujkált előlem, amiképp az árnyak éppen az elől szökellnek a tárgyak tulsó oldalára, aki ezen az oldalon akarja lámpával meglepni őket. Kocsis akartam lenni, hiszen ő nem érez félelmet. De arra is gondoltam, hogy elmegyek búvárnak vagy mozdonyvezetőnek. Emmiatt kinevettek. Nem baj, mondogatták, ügyes lakatos lesz belőled, a lakat is csak szerkezet, mint a mozdony. Én azonban titokban szétszedtem egy zárat s csalódottan láttam, hogy szerkezetnek szerkezet ugyan, ügyes is, egyszerü is, de nincs benne semmi abból, amit én „felnőttinek” neveztem volna egykor. Nem értették meg, hogy a mozdony az más, az óriási és pöfög, dohog, meg visitdohog, meg, visit s mintha fel akarna robbanni, amikor megáll. S e félelmetes jószágon ott áll a mozdonyvezető és végtelen nyugalommal néz le a kisgyerekre, akinek a sinek közelébe sem szabad mennie. Nem értették, hogy éppen a félelmet akartam legyőzni.
A közlés alapja:
Kézirat, 3 f.
PIM Kézirattár, JA 23, Katalógus, 1129.
Kiadva: JAÖM, IV, Önvallomások, # 6.
Aláíratlan.