[A Hegel – Marx – Freud második részének előzményei]
[1. Nem volt olyan könyv...]
1. Nem volt olyan könyv, olyan írás, olyan nyelvi alakban hozzám kerülő gondolat, amely ne hatott volna rám. Ezek a hatások egymást nagyobbára megrontották, erőtlenné tették, megsemmisitették. Valóságos személyemet lekicsinyitették, szellememet megnövesztették. De ma is ott tartok, ahol csecsemő koromban, mikor gügyögni kezdtem, utánozván a fölém hajoló arcok felől hozzám érkező zörejeket. Ma már tudom, hogy ezeket a zörejeket „tagolt beszédnek” nevezi az ember, vagyis tudom, hogy ha e két leirt szónak: „tagolt beszéd” megfelelő zörejeket csinálok, akkor e zörejek magyar érzékelői azt hiszik, hogy tudom a magyar nyelvet és tudomásom van arról, hogy ők hozzám hasonlóan értelmes lények. De nemcsak ők hiszik ezt, hiszem én is. Mi több, magamat is csupán azért gondolom el értelmes lénynek, mert őket értelmes lényeknek kell elgondolnom, hiszen ha nem tenném ezt, akkor a szokásosnál is többet ártanánk egymásnak. Vagy ártunk egymásnak, vagy értjük egymást – ahol az értelem megszünik, ott kezdődik az ártalom s ahol az ártalom hatástalan, ott fog[2479] önmaga fölépitésébe az értelem. Olvasmányaim hatása ebben a belátásban foglalható össze a legjobban, bár talán csak a magam számára.
2. Ha Freudot és tanitását marxi dialektikával elemezem, mindjárt észreveszem, hogy a technikába vetett pozitivista hit siralmasnak látszó féloldalas logikájára, logikátlan dialektikájára kellett elkövetkeznie. A pozitivisták minden betegség gyógyitását a természettudománytól és a természettudományok útmutatása nyomán alkotott műszerektől várták. Részben igazuk is volt, t.i. abban, hogy ha meg nem valósitják a tökéletes müszereket, akkor nem is jöhetnek rá soha arra, hogy vannak betegségek, melyek nem tárgyiak, hanem alanyiak, amelyek tehát műszerekkel nem gyógyíthatóak. Itt a lelki eredetü szellemi és testi megbetegedésekre gondolok. Hasonlóképpen állunk a gazdasági technikával is. Meg kellett előbb valósitani az egész mai hatalmas gépkulturát, hogy rájöhessünk, hogy az emberek egymás közti viszonylataiban a társadalomban állandóan ismétlődő zavarok forrását nem csupán a fizikai erő hiányában kell keresnünk, tehát nem csak abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a külső természet szeszélyeinek, hanem abban is, hogy egymás és önmagunk szeszélyeinek is ki vagyunk téve – sőt, minél védettebbek vagyunk odakinn, annál védtelenebbek vagyunk idebent.
A közlés alapja:
Kézirat, 2 f.
PIM Kézirattár, JA 1087/49.
[1. Forradalom idején...]
1. Forradalom idején, mint mondani szokták, „az elfojtott ösztönök” előtörnek s érvényesülni akarnak. Ez így tévedés. Ösztönt[2488] csakis ösztön tarthat elfojtásban. Képzeljük el, hogy egy sötét pincében két egymást megsemmisiteni nem tudó személy birkózik egymással. Földrengés támad s a pince fölé emelkedő épület.[2491]
A világosság alakokra esik és kép tárul elénk. A lélekből előtünnek a tudattalanba fojtott képzetek, melyek jegyében az ösztönbirkózás folyik. Ezek a képzetek primitivek, infantilisak. Ezzel szemben az összeomlott társadalmi szervezet a maga helyébe fejlettebbet kiván. A létrejött eszménynek olyannak kell lennie, mely egyszersmind megoldása a tudattalanból előtörő ujnak. A lényeges, hogy a tudattalanból uj elemek lépnek föl, olyanok, melyek előzőleg nem létezőeknek látszottak.
A psziche oldaláról determináltat, és a reális valóság oldaláról determináltat a véletlen kapcsolja össze s így voltaképpen a szükségesség egésze a véletlenen nyugszik. (Aminthogy az ösztön nem „szükséglet kielégitésére” szolgál, hanem a szükséglet teremtésére. Marx szimbólikája szerint is a termelés (mely megfelel a libidó-ökonómia szerint elhelyezkedő ösztönöknek) termeli a szükségletet. A termelés leegyszerüsített képe: gyümölcsöt tépni a fáról. Ám igy hogy termelné maga a termelés a szükségletet? Itt a kielégitést. Azonban a termelési folyamatban a munkás szeme előtt a termék eszméje lebeg – ezt az eszmét az almára irányuló vágy esetében az ösztön hozza létre. A tárgy képéhez kapcsolt ösztönt hívom vágynak. A vágy teremteni tehát a logikai szükséget: kell a fához közelednem és az almát letépnem, ha meg akarom izlelni. A tárgyi szükségességek rendszere igy a vágy véletlenén alapul.
A közlés alapja:
Kézirat, 2 f.
PIM Kézirattár, JA 1087/50, idegen kéz tételszámozásában: 3.
[Az animizmustól...]
Az animizmustól, a tótemtől, Istenen át a termelési eszközig, végül ösztöneink észrevevéséig – a csecsemő utja, ahogy észreveszi, hogy a világon, hogy az anya teste nem az övé, hanem az anyáé.[2499]
Rod la Rocque + Marianne
Mint minden ember legkényesebb pontja nemisége, sőt rejtett nemisége, ugy a marxi elmélet is e ponton válik idegessé, itt bukik el.
–
A gyermek nemcsak a „realitást” találja, hanem annak hiányát és elméleti tagadását is.
A reális történet hatóerői
Mussolini Italia férje
–
Feuerbachot elvetik, de nem tudnak mást, mint a „kedély” tüneteinek változásait megmagyarázni.
–
De miért szükséges hogy valláshoz kapcsolódjék? (31) (Engels)
A közlés alapja:
Kézirat, 1 f.
PIM Kézirattár, 1087/55, idegen kéz tételszámozásában: 7.
[I. Az uj század...]
I.
Az uj század uj tudománya.
A XIX. század bámulatra méltó technikai fejlődése uj formát adott az örökké külső vagy inkább külsőnek látszó tárgyakra támaszkodó emberi hitnek. E hit hordozója egyrészt a pozitivizmus volt, melynek tudományos becsét nem lehet észszerüen kicsinyelnünk, másrészt pedig a történelmi materializmus, mely a szenvedései és elnyomatása ellen lázadozó munkásságnak adta meg emberi önérzetét azzal, hogy benne jelölte meg az egész emberiség végső fölszabaditóját. Uj találmányok és uj müszerek uj területeket tártak föl a természettudományok számára. Általánossá vált az a hit, hogy az uj technika függetlenit a természettől, megszünteti végre az emberi boldogtalanságot egyfelől azzal, hogy életre segit egy társadalmi rendet, mely a köz javán alapul, másfelől azzal, hogy a tökéletesedő müszerek segitségével megszabaditja az egyes embereket a betegségektől. Most már látjuk, hogy nem igy történt, a bizalom csütörtököt mondott. Kiderült, hogy az uj technika szadista, vagy legalább is agressziv társadalmi eszmények hitvallóinak vált parancsnoki hidjává és kiderült a betegségekről is, hála a pszichoanalizisnek, hogy nagyobb részt lelki eredetü szorongásos megbetegedések.
A XX. század elsősorban a technikába vetett hitétől fosztotta meg az emberiséget. Ismét előlép a metafizika, melyet korábban örökre számüzni véltek. A történettudományokba, melyeket a tanári kathedrákon is átjárt a marxi felfogás, benyomul a „szellemtörténeti módszer”. A politika palotáiban érzelmes eszmények alakitanak világnézeteket, s a köztereken ez érzelmes eszmények megtestesitői, a vezérek rendelkeznek világnézettel megtöltött rohamosztagok felett. Mi sem jellemzőbb erre a fordulatra, mint hogy a történelmi materializmus szélsőséges hirdetői, a bolsevisták, puritán idealizmust követelnek meg éppen pártjuk tagjaitól. Kiváló irók katholizálnak.
Honnan ez az általános rettegés, mely a szigoru erkölcs tógájában azzal áll elő, hogy az állami és társadalmi életben megszabadit bennünket a szabadságtól s a metafizikában nem kevesebbet hirdet, mint hogy az élet megértésében éppen az értelem akadályoz minket?
Az emberek, amikor elhelyezkednek a társadalom kereteiben, akaratuktól független társadalmi viszonyokba, az u.n. termelési viszonyokba lépnek. Ez az elhelyezkedés nem szükségszerüen tudatos, sőt eleinte nem is lehet tudatossá. Ezeknek az akaratuktól függetlenül adott termelési viszonyokba lépő embereknek azonban tudatos énjüket is bele kell illeszteniök a társadalomba, vagyis tudatukat, tudatos énjüket csakis az adott társadalmi tudatba
A közlés alapja:
Gépirat, 2 (3) f.
PIM Kézirattár, 1087/58.
1. réteg: írógép; 2. réteg: kézírás.
[Ekkor azonban elválasztják...]
Ekkor azonban elválasztják az emlőtől, vagyis én-ösztöneinek és nemi ösztöneinek a tárgya kettéválik. Mindkét ösztöncsoport továbbra is egyszerre fejti ki tevékenységét, de más-más tárgyak és célok irányában. Igy kerül önmagával összeütközésbe az emberi lény: hogy egyik ösztöncsoport meglelje tárgyát és azon elérje célját, az embernek vissza kell (!) tartania másik ösztöncsoportját az érvényesüléstől, vagy legalább is el kell választania eredeti céljuktól. Ennek a benső összeütközésnek csupán a sulyosságát mutatja az a körülmény, hogy a nemi ösztönök a testi odaadásra irányulnak, mig az én-ösztönök támadó jellegüek. (Jegyzet: Freud maga a nemi ösztönöket életösztönöknek, az én-ösztönöket halálösztönöknek nevezi. A benső összeütközést ezeknek az ösztönöknek eredeti összeférhetetlenségében látja. Jóllehet igy nem érthető, hogy miért olyan erős minden ember kötöttsége az anyához. A belső konfliktus nem származhat másból, minthogy e két együtt ható ösztöncsoport tárgya különválik és éppen ezért tér vissza a vágy az anyatesthez, amely konfliktus nélküli, boldog kielégülést nyujtott. Freud ujabban egy „ösztönös én és egy felettes, erkölcsi, eszményi én” összeütközésében látja a neurózist, az idegességet. Ezt a nézetét minden tiszteletem ellenére sem oszthatom. Ha nem belső, motorikus erők, tehát ösztönök ütköznek össze az emberben egymással, akkor nem lehet egyáltalában összeütközés. Az erkölcsi, eszményi én motorikus erejét, amellyel ösztönerőt képes elfojtani, csakis ösztönerő szolgáltathatja, magának az erkölcsnek, az eszménynek, semmi ereje nem lehet, ha ösztönerő nem áll mögötte. Az erkölcs, az eszmény holt anyag, mint a vas, és csakis ösztönerő forgathatja fegyver gyanánt. Ha két vivó összecsap, valóban a fegyverek csörgése hallik, a kardok verődnek össze, azonban mégsem a kardok vivnak, hanem azok, akik a kardot forgatják. A vivók azért választanak kardot, mert karddal akarják eldönteni kettejük konfliktusát. Az erkölcsök, az eszmények – akár tudatosak, akár tudattalanok – is csupán fegyverei az ösztönöknek, amelyek a döntésig tehetetlen személytdöntésig tehetetlen személyt arra sarkallják, hogy az egyik ösztöncsoport tárgyát válassza a valóságban elérendő tárgyul.) Amint az ellentmondásokkal terhes kapitalista termelési módon épül fel a polgári társadalmi rend és erre mint alapra helyezkedik az ideologiai felépitmény, végső fokon a tudomány, a vallás, a müvészet és a filozófia, ugy épül fel az ellentétes érdekü ösztönök viszonyán az emberi lélek és végső fokon a tudat minden formája.
A közlés alapja:
Gépirat, 1 (2) f.
PIM Kézirattár, 1087/56.
[Freudhoz:...]
Freudhoz:
Freud követői és birálói közül sokan tulajdonitanak fontosságot a morálnak a benső konfliktus kialakulásában. A morálnak azonban – ismétlem – nem lehet ilyen ereje. A többi emberek mint valóságok lépnek föl velem szemben. Ha valakinek az a téveszméje, hogy én meg akarom ölni, akkor ez az ember igy fog viselkedni és nekem eszméjével együtt valóságnak kell elfogadnom őt. Ugyanigy, ha valaki morális követelményekkel lép föl, nekem a moráljával együtt kell valóságnak elfogadnom, tehát morálisan viselkedem vele szemben anélkül, hogy morális volnék. Vagyis a morális magatartást érvényesülésre törő ösztönerőim érdekében, a magam érdekében választom, de belül érdekeim döntenek és a morál mint külső elem, jön számitásba, mint valami természeti, valóságos erő. Természetes tehát, ha az én-ösztönök, tehát éppen agressziv ösztöneink öltik magukra a morál fegyverzetét akkor, ha a morál a nemi ösztönök elitélése.
A közlés alapja:
Gépirat, 1 f.
PIM Kézirattár, 1087/54.