Ignotus Pál: Kosztolányi Dezső
Cserépfalvi
Ignotus Pál barátomat régóta igyekszem meggyőzni arról, hogy nem az ő belső alakjára szabott ruhát visel, amikor abba a magatartásba, „szellemi énbe” öltözködik, amelyet irodalmi életünk közvéleménye oszt ki számára. Szó sincs arról, hogy alapjában véve publicista és kultúrpolitikus lenne, – bár hát annak is megállja a helyét. Én őt inkább idealista lírikusnak látom: ideálja a racionalizmus, melyen oly heves szenvedéllyel csüng, hogy lehetetlen észre nem venni benne egy ősi irracionalizmus éltető erejét. Ime ez a kis tanulmánya is magával ragadja széles, de mégis sebes áradásával az olvasót; az olvasóban azonban nem alakúl ki határozott, szilárdan álló kép a tanulmány tárgyáról, Kosztolányiról. Kap képet róla, hogyne, de olyat, mint a hintázó gyermek a környező tárgyakról, akiben erősebben zúg tovább a látottaknál a föl-le édes lendülete. Az is igaz, hogy Ignotus Pál éles észszerűséggel dolgozik, újja-hegye keményen fogja meg mindig az ideális tárgyat, a fogalmat, de szétmorzsolja, ahogy például a liberalizmus fogalmát szétmorzsolta, hogy így aztán liberalistának vallhassa magát, amint ezt „A liberalizmus házi reformja” című cikkében láthatta a SZÉP SZÓ olvasója. Ez pedig a lírikusra jellemző. Ahogy a közönséges alkotó, teremtő, a paraszt, a munkás, a mindennapi életet alakító ember nem törődik bele a tényekbe, hanem átformálja őket eleven élete számára – úgy gyúrja át, bontja szét saját külön használatára a lírikus a szellemi tényeket. Nem síneket fektet le, úgy jár, mint vizen a hajó. – Most, hogy Kosztolányi Dezsőről írt lírai tanulmánya, melyet a SZÉP SZÓ olvasói már ismernek, külön füzetben is megjelent, megragadtam az alkalmat, hogy felhívjam erre a közönség, de főként az ő figyelmét.
A közlés alapja:
Nyomtatott forrás. Szép Szó, 11. [IV (1937), 1. (február)] sz., 91.
Kiadva: JAÖM, III, # 42.
Aláírás: József Attila.