[I. Mit értünk voltaképpen...] [1]
I. Mit értünk voltaképpen középosztályon? Azonos-e a középosztály a polgársággal? Azonos-e az értelmiséggel?
A „középosztály” elnevezést több értelemben használják. A szó, összetétele után itélve, a térbeli szemléletre támaszkodó gyakorlati ész szülötte. „A nap fölkel” – igy mondjuk, de tudjuk, hogy a föld forog a saját tengelye körül. „Középosztály” – mondjuk, de nem gondoljuk meg, hogy a társadalomnak, mely a gazdálkodó emberek viszonylatainak összessége, nincsen „közepe”.
Középosztályon sokan az embereknek egy olyan csoportját értik, melyet a jövedelem mennyisége határol el egyrészt a proletárságtól, másrészt a tőkések osztályától. Ezért meg szokták állapitani, hogy a középosztály „fogalma” a háboru után megváltozott. Az a meghatározás azonban, mely a jövedelem mennyiségét veszi alapul, teljesen önkényes és nem is változott más, mint az önkényesen alkotott fogalom. A proletárok jövedelme sem ugyanaz, ami a háboru előtt, mégsem változott meg a „proletár” fogalma. Természetes különben, hogy a „proletár” szóval jelzett fogalom sem egyezik azzal az értelemmel, melyet nem kevesen tulajdonitanak neki, t. i. a nyomorban, szegénysorsban élővel és hasonlókkal. Akadnak még ma is jólkereső proletárok. Másrészt nem egyszer hallunk „nyomorgó középosztályról”, ahogy hallottunk már „úri” és „polgári középosztályról” is.
Vannak akik a középosztályt azzal határozzák meg, hogy tagjainak kulturigényei az „átlagot” meghaladják, de megfelelő jövedelmi keretben mozognak. Ez a meghatározás is – mint mindegyik – rátapint egy lényeges elemre, mégis áldozatául esik a látszathoz igazodó gondolkodásnak. Ugy látjuk, hogy az égbolt csillagai vonulnak el nap-nap után példás rendben a fejünk fölött és ebből annyi igaz, hogy a mi nézőpontunk forog a földdel. A középosztálybeli embereket igényeseknek látjuk a kulturában és azt hisszük, hogy ez az igényesség teszi őket középosztállyá. Holott forditva áll a dolog: nem az igényesség teszi a „középosztályt”, hanem a „középosztályhoz” való tartozás teszi az igényeket. A „középosztály” kulturigényei nem szubjektiv igények, hanem objektiv, társadalmilag szükséges igények. E kulturigényeket nem önként fejlesztik ki magukban a középosztály tagjai, hanem a társadalom követelésére. Nem igényeikből adódik társadalmi szerepük, hanem társadalmi szerepükből folynak hivatásosnak mondható igényeik.
Mit értünk hát voltaképpen középosztályon? Talán csak azért homályos előttünk a fogalom, mert más osztályok tagjai is folytatnak – önként – olyan életmódot, (kulturigények stb), amely a középosztály termelésbeli szerepének társadalmi követelménye?
Ha elfogadjuk, hogy a társadalmi rend a termelési módon alapul, akkor nem a jövedelem mennyiségi megoszlása szerint alkotjuk[1768] az osztály fogalmát. De nem is a jövedelem forrása szerint, jóllehet a három főosztálynak megvan a maga jellegzetessége a jövedelem forrása tekintetében: a földtulajdonos a földjáradékból, a tőkés a tőkehaszonból, a bérmunkás a munkabérből nyeri jövedelmét. Azonban, ha a jövedelem vagy forrása szerint határoznók meg az osztályokat, nem mondhatnók tőkésnek a tőkést abban az esztendőben, amikor a tőkehaszon elmaradt. Igy az osztályok fogalmát csak a tulajdonviszonyok alapján kiosztott termelésbeli szerepre alapozhatjuk.
A termelési módból adódó szerep szerint a munkások az üzemben meghatározott szükséglet kielégitésére alkalmas, röviden hasznos, tárgyakat készitenek. A jó munkás figyelme munka közben nem is irányul másra, minthogy a termék megfeleljen a szükséglet követelményeinek. A munkás tehát használati értéket termel.
Azazhogy a munkás nem termel – hiszen árutermelés van – a munkás dolgozik. A munkás munkaerejét megvette a tőkés, elvitte az üzembe és ott elhasználja, azzal, hogy ott termel vele. A tőkés pedig nem hasznos, hanem értékes tárgyat termel, vagyis csereértéket. A jó tőkés csakis az értékesités, tehát a csereérték realizálása szempontjából tekint a termelt áru hasznos mivoltára.
A munkások tehát a használati értéket termelő osztályt, a tőkések a csereértéket termelő osztályt alkotják. A munkások szakismerete ezért a tárgyak hasznos oldalai közt fennálló viszonyok ismerete: ismeret a munkaeszköznek és a munkatárgynak arról a viszonyáról, melyet meg kell valósitani munka közben. A tőkések szakismerete annak az értékviszonynak az ismerete, melyet a csereértékek közt meg kell valósitani a piacon. Azt[1776] is mondhatjuk, hogy a munkások a használati értékek egymásközti viszonyát, a tőkések pedig a csereértékek egymásközti viszonyát termelik. Fenn marad azonban még a használati érték és a csereérték közti viszony termelése. Ugy gondolom, hogy a középosztályt azok az emberek alkotják, akiknek az önnönmagát napról napra ujjátermelő társadalomban az a szerep jutott, hogy a használati érték és a csereérték közötti viszonyból, ellentétből fakadó szükségletet, illetve ennek kielégitését termeljék.
Az orvos nem azért orvos, mert gyógyit – ettől még szent vagy kuruzsló is lehetne, – hanem azért gyógyit, mert orvos. Az ügyvéd nem azért ügyvéd, mert ért a joghoz és mert a felet a biróság előtt képviseli, hanem azért ért a joghoz és azért képviseli a felet a biróság előtt, mert ügyvéd. A biró nem azért bíró, mert itél, hanem azért itél, mert biró. Ezek a szerepek olyan társadalmi szükségletek, melyeket határozott formáikban a tőkés termelési módon alapuló polgári társadalom hozott létre s amelyek ezért végső fokon a használati érték és a csereérték viszonyának szükségletei. Pl. a csereérték kiküszöbölésével a „gyógyitó orvos” helyébe valószinüleg a „megelőző orvos” lépne stb.
A „középosztály” fogalma – azt hiszem – azért maradt homályos a köztudatban, mert gondoltak ugyan a termelésből fakadó szükségletekre, de nem gondoltak arra, hogy a termelési viszonyok maguk is szükségletek, amelyeket szintén termelni kell. E szükségleteknek termelése azé az osztályé, melyet középosztálynak nevezünk. A termelési viszonyoknak, mint szükségleteknek termelésére hivatott a katonatiszt és a Bedeaux-mérnök éppugy, mint a tanár vagy a kereskedő, a művész, vagy a közvádló.
Az igy felfogott középosztályba sorozhatók azok a rétegek is, amelyek egyszerre foglalnak helyet a tőkés és a munkásosztályban. Ilyen elemei a középosztálynak pl. az iparosok, kik szükség szerint tőkések, hiszen termelési eszközök tulajdonosai, egyben azonban munkások is. Természetes, hogy e helyzetüknél fogva ők maguk is hordozói a használati érték és a csereérték közti viszonynak, tehát éppoly joggal sorozhatók a középosztályba, mint egyidejüleg a tőkés és munkásosztályba is. Hiszen más az osztály és más az ember – az ember a termelés alanya, az osztály az alany funkciója. A fogalmi zavar abból származik, hogy a köztudat az osztályt azonositja az emberrel.
A középosztály nem azonos a polgársággal. A modern társadalomnak éppugy polgárai a munkások és a tőkések, mint a középosztálybeliek. De nem azonos a középosztály az értelmiséggel sem, – bár – ha értelmiségen csak bizonyos foglalkozásokat értünk – az értelmiség a középosztályhoz tartozik.
II. Milyen szerepet tölt be a középosztály a parlamentarizmusban és mit várhat az autoritativ kormányzástól? Van-e sajátosan középosztálybeli ideologia?
A középosztály szerepe a szükséges társadalmi viszonylatok termelése lévén, tagjainak érdekei éppoly ellentmondóak, amily ellenmondásosak a mai társadalmi viszonyok. (Minél észszerübb a termelési folyamat egy üzemben, annál észszerütlenebbnek látszik a tőkés termelés egésze.) Mégis a középosztály egységes érdekének tekinthető a békés haladás, mert hiszen a forradalom éppen a társadalom viszonylatait forgatja föl és szünteti meg azzal, hogy uj viszonylatok szükségét teremti meg, amelyeknek termelésére a mai középosztálybeli esetleg nem alkalmas. Másrészt azonban a középosztály egyes rétegeit az elnyomorodás alkalmassá teheti forradalmi eszmék befogadására. De az elnyomorodástól függetlenül is megalapozhatja egyesek forradalmi hajlamát maga a középosztálybeli szerep, hiszen a középosztálybeliek mindig társadalmi viszonylatokat látnak maguk előtt és igy erős „szociális érzék” alakulhat ki bennük. Ha ehhez a „szociális érzékhez” társul a saját elnyomorodás, akkor már forradalmi tényezővel számolhatunk. A békés társadalmi fejlődés határozott osztályérdekével tehát minduntalan összeütközésbe kerülhetnek oly egyéni sorsokból fakadó érdekek, melyek – mivel tömegesen jelentkeznek – nem elégithetőek ki egyénileg. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjuságra, melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. – A középosztály más rétegei viszont egyáltalában nem szükölködhetnek. A magántulajdon társadalmi rendjében nem szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a birák és a katonatisztek.[1792]
Vannak a középosztálynak rétegei, melyek számára a parlamenti kormányzat előnyös, és vannak rétegei, melyek az autoritativ kormányzástól várják sorsuk jobbra fordulását, illetve biztonságosabb megalapozását. Itt fontos a középosztály tagjainak egymás közt folytatott versenye, melyet – termelésbeli szerepüket nézve – elsősorban politikai téren folytatnak egymás ellen. De a középosztály fogalmából következik, hogy önálló politikát nem folytathat. Politikája – akár jobbra, akár balra – csak a tőke és a munka harcának függvénye lehet. Mégis, vagy éppen ezért, sajátosan középosztályi ideologiának tekinthető ma a békés haladás gondolatköre. A középosztálybeliek ideologiai szempontból még a fasizmushoz is azért csatlakoznak, mert a fasizmus az osztályharc, sőt az osztályellentétek megszüntetését igéri és azt, hogy a forradalmi elemet haladással helyettesiti. Másokat ugyanez a szempont visz a szociáldemokrácia és a szocialliberalizmus táborába.
Meg kell jegyeznem, hogy a középosztálybeliek politikai szerepe egyre nagyobb jelentőségü. A középosztály funkciója nélkül nem gondolható el a kapitalizmus, de nem gondolható el egy szocialista átalakulás sem. Az a zátony, melyen a szocializmus hajója – azt hiszem, csak egyelőre – Középeuropában megfeneklett, a középosztály funkcióját föl nem ismerő szocialista politikai elméletben leli magyarázatát. (Marx a Kapital harmadik kötetének végén csak odáig jutott el, hogy éppen fölvetette a kérdést: mi alkot osztályt? Mire válaszolhatott volna, a toll kiesett kezéből.) A jobb és baloldali politikában ma egyaránt a középosztály tagjainak a megnyeréséért folyik a küzdelem.
III. Vajjon a középosztály tagjainak anyagi aspirációit a gazdasági liberalizmus, vagy tervgazdálkodás engedi-e inkább érvényesülni? Mik a középosztály érdekközösségei, illetve érdekellentétei a tőkés, illetve a nincstelen rétegekkel?
E kérdésekre az elsősorban érdekeltek is aligha tudnak világos és kielégitő feleletet adni. Annyi azonban bizonyos, hogy – a középosztály ideologiájának fogván föl a békés társadalmi haladás gondolatkörét – a középosztály anyagi aspirációi közé tartozik a biztonság is, amely egyéb anyagi aspirációit ellensulyozza. A biztonság utáni vágyat tekintve előtérbe lép a szocializmus és a fasizmus, mert mind a két irányzat nagyobb és több biztonság igéretével lép föl, mint a liberalizmus. De talán nem csalódom, ha azt gondolom, hogy a középosztály a legszivesebben egy liberális tervgazdálkodás eszméjét tenné magáévá. S ez a liberális tervgazdálkodás nem is olyan lehetetlen, ha megfontoljuk, hogy a gazdasági szervezkedés szüksége szinte általánossá vált. A liberális tervgazdaság természetesen csak demokráciában nőhetne föl s azt jelentené, hogy nem a piac szabályozza a termelést, hanem az önként szervezkedő gazdasági érdekek kölcsönös, (liberális), elismerése.
A középosztálynak annyiban van érdekközössége a tőkés osztállyal, amennyiben a tőkés osztály társadalmi bizalmiférfiai a középosztályból kerülnek ki. Ellentétes az érdeke annyiban, amennyiben a középosztály érdekei az egész termelés zavartalan menetét kivánják, míg a tőkések kivánsága elmarad a saját tőke funkcionálása mellett. A középosztály érdeke a biztonság, a tőkésé pedig minden változás, mely mindenre való tekintet nélkül profittal kecsegtet. A nincstelen rétegek érdekének ma, amikor állandósult, strukturális munkanélküliségről van szó, a gyors és radikális változtatás tekinthető. Ez nem egyezik a középosztály érdekével. Ezt az érdekellentétet azonban ellensulyozza a tőkésosztállyal szemben is fönnálló érdekellentét.
IV. A középosztálynak mily tömörülésre van szüksége?
A középosztály általános érdekeit, azt hiszem, elsősorban olyan tömörülések képviselhetik, amelyek az egységesen összefüggő társadalmi problémákat állandóan napirenden tartják, aminthogy a középosztály érdekében való a „Cobden” ankétja is. A középosztályt a termelés strukturája hozta létre, főproblémái a termelés strukturális válságából származnak. Azonkivül azonban, a részletproblémák fölvethetése és megoldhatása végett, szükségesnek, vagy legalább is kivánatosnak látszik a középosztály szakmai, kamarai tömörülése is.
Arról mindenesetre le kell mondania a középosztálynak, hogy rajta az állam segitsen anélkül, hogy a termelés szerkezetéhez nyulna. De ezt a beavatkozást sem kell visszautasitania elvileg, – minden attól függ, hogy milyen állam és hogyan teljesiti a termelésből ujonnan eredt egységesitő követelményeket. Minthogy pedig az állam nem önálló lény, hanem a politikai cselekvések összessége, a középosztályon nagyban múlik, hogy az állam olyan szabályozó elv legyen, mely a dolgozó összesség érdekeinek egyeteméhez simul, ahelyett hogy egyoldalu, rendszerint tőkés, osztályérdekek hatalmi szerveként nyomja el a szabad társadalmi kibontakozást.
Melléklet
Középosztálybeli szerepből sarjadzó szociális érzék társulva a saját elnyomorodással, forradalmi tényező. A békés társadalmi fejlődés határozott osztályérdekével tehát összeütközésbe kerülhetnek a mindennapi anyagi érdekek. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjuságra, melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. A középosztály más rétegei viszont – éppen társadalmi szerepüknél fogva – egyáltalában nem szükölködhetnek. A magántulajdon társadalmi rendjében nem szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a bírák és a katonatisztek.
A közlés alapja:
Kézirat, 8 f.
Politikatörténeti Intézet, Archívum, 677. fond, 5. csop., 25. egység, Katalógus, 1134.
Aláírás: József Attila.