[1. Bevezetés, mely borsot tör...]
„Nem elegendő, hogy a gondolat megvalósulásra törjön, a valóságnak magának kell gondolatra törnie.” Marx (Zur Kritik der Hegelschen Rechtsphilosophie, Einleitung.)
1. Bevezetés, mely borsot tör sokak orra alá.
„Politizáljon-e” az irodalom? Igy hangzik a kérdés, amelyet ujra és ujra mellünknek, írók mellének szögeznek. Mielőtt feleletetujra mellünknek, írók mellének szögeznek. Mielőtt feleletet adna az ember, kiderül, hogy a kérdés puszta formaság, mert tartalmára nézve türelmetlen követelődzés. Politizáljon-e az irodalom? Igenis, politizáljon! – válaszol Ignotus, – szálljon síkra a demokrácia értékeinek, az örök emberi értékeknek a védelmében. Politizáljon!, – mondja Gömbös, a nemzeti egység pártjának vezére, – itassa át a nemzeti egység eszméjével a lelkeket. Politizáljon! – kiáltják fennen a forradalmi szocialisták, – az irodalom az osztályharc egyik fegyvere. A politikusok közt tehát igen nagy az egyetértés. Egyik sem utasitja vissza, sőt a legkülönbözőbb erkölcsi eszmék jegyében az irodalom kötelességévé teszi a politikát, – az ő politikáját. Az irodalomról, az írásművészetről pedig szó sem esik, az irónak arról kell döntenie hogy milyen szekeret toljon.
Egy ilyen állapot nem sok örömmel kecsegteti azokat az írókat, akik a politikain kivül művészeti öntudattal is rendelkeznek. Céhbeliek fájdalommal látják az irodalomnak, mint a társadalmi haladás egyik jelentékeny formájának a kisemmizését. Avagy dadogjanak-e a gyönyörüségtől, amikor már nem tagadhatják tovább, hogy – a reakcióról nem beszélvén – a munkásmozgalomban is szellemellenes áramlatok kerülnek fölül? Ez nem vád, hanem – sajnos – a szubjektív föltételek hiányának egyik adaléka. Ha egy osztály – a bérmunkásokról van szó – a maga sajátos életérzését nem képes társadalmilag, azaz művészileg kifejezni, akkor erőtlen ahhoz, hogy az egész emberiség nevében lépjen föl a történelem dobogójára.
Márpedig – Marx irja a hegeli jogbölcseletről szóló kritikájának bevezetésében – „a polgári társadalomnak egy osztálya sem játszhatja ezt a szerepet, anélkül hogy magában és a tömegben az enthusiasmus egy mozzanatát ki ne váltaná, egy mozzanatot, amelyben a társadalommal
A művészkedés az a tevékenység, amellyel az ember közösségellenes ösztöneit közösség-alkotó szellemiséggé formálja.
–
Viszont, a művészetnek, hogy ezt a szerepet betöltse akadályokat kell legyőznie. Ezek az akadályok a már meglévő társadalmi tudat, ennek a köntösében kell az ihletnek jelentkeznie, hogy bebocsáttassék. A művész tehát nem társadalmi tudat kialakításán dolgozik, törekvése az, hogy érzelmeket a társadalmi tudatba emeljen, – ez viszont egy konkrét társadalmi tudat létét föltételezi.
Alap és felépítmény
Felépitmények autonómiája
–
Ideologiai szükségleteiket az emberek általában nem műalkotásokból szokták beszerezni
A közlés alapja:
Kézirat, 2 f.
PIM Kézirattár, JA 1087/43, idegen kéz tételszámozásában: 4.
Aláíratlan.