Hajnali Madár.
Tamási Áron tizenhárom elbeszélése.
Tamási Áronnak ez a könyve nem éppen most jelent meg. De minthogy magasztaló menetek vonulnak körülötte, kiváncsi idegen módjára szeretném szemtől szembe megvizsgálni. Varázserejü tehetség, mondják. Hát persze hogy az. Csakhogy inkább azt firtatnám, hogy varázserejével miféle csodákat csinál.
1. (Nyelve.) Emberei székely nyelvjárásban beszélnek és többnyire neki is kedve szottyan erre az izes beszédmódra. Irásán a székelyes zamat uralkodik; ahol lehet, népi fordulatu közszólással él. Persze nem az olyan mondatokra gondolok, hogy „mü es elmenénk”. Itt a zamatot csupán a félmult képviseli, a „mü es” másra se jó, mint tudatni, hogy irónk mennyire tiszteli a beszéd valóságát. De irodalmi mondatokban is tájkiejtés szerint ir egyes szavakat, szerencsére nem következetesen. Az Erdély szülte román katona hihetőleg Erdélyben tanult meg magyarul. Tamási könyvében mégis magyarosabban beszél mint a székelyek. Ugyan egy helyütt azt mondja: „Hát mikor mennyek?” De ez is az iró jóvoltából való, mert ő irja „mennyek”-nek a „menjek”-et, és a székellyel is ugy kiáltatja „mennyetek!” – nem tudni miért. Hiszen mindenki ugy ejti ki, Tamási is, én is, mégsem a kiejtés szerint jegyezzük. S a román katona kérdésére „Egy pirhullám futott az Etelka arcán”. Székely iró szedi föl ezt a durva magyartalanságot. A helyes szórendet pedig titokzatos okok miatt fölforgatja:
„– Keritsetek egy széket, te!
Serényen keritett is a leány...” irja, ahelyett, hogy „Keritett is a leány serényen”. Ez a leány „csillogó, kék szemeivel” néz. Holott a páros testrészeknek többesben való használata csak különös esetekben szabatos. De észre kell vennünk az idézet első felét is, amelyben a többes második személy mellett az egyesszámu „te” indulatszóvá változik. Ez valóban varázslat, noha megfigyelés eredménye. A mondatszerkezettel azonban másutt is baj van. Fölütöm a könyvet: „gyengitőleg utána tettem jóhangosan”, irja. Három értelmi hangsuly fenekedik egymásra, mindegyik a mondathangsuly főszerepéért küzd, miközben a mondat egésze nehézkessé és ritmustalanná válik. Ezek a hibák annál nagyobbak, mennél tehetségesebb az iró. Nyelve előtt tehát egyáltalában nem borulok a porba, noha szókincse bőséges. Rosszmájuan és készségét valóban kisebbitően hadi-gazdag nyelvnek is mondhatnám. Merthogy ez a bőség miért keveredik nem ritkán zavarrá, annak aztán mélyebb okai vannak.
2. (Stilusa.) Az irodalmi stilus a nyelvi készség meg a gondolati tartalom találkozata. Tamási sürün stilustalanná válik a gondolati tartalom helytelensége miatt. Romantikussá, mert irója nem tudja, mit csinál. A könyv ezzel a mondattal, a stilusnak ezzel a próbakortyával kezdődik: „Öröme hajtotta, mint a benzin a motort”. Ime, milyen romantikus hangot ütött meg! Csak az a baj, hogy szemléletemet nem tudja megcsalni. Mert az öröm nem oka azoknak a friss mozgásoknak, amelyeket az örvendező ember végez. Ezeknek oka egyben az öröm oka, azaz éppen ezek az a lelki állapot, amelyet örömnek nevezünk. Nem is az öröm hajtotta haza Tamási emberét, hanem ellenkezőleg, azért örült, mert hazajutott. Iró nem maradhat el ennyire kora tudományos szintje mögött. Hiszen a költő az, aki a szemlélet határán jár, aki tényekben varázsolja elénk azokat a törvényeket, amelyeket a tudomány kategóriákba foglal. Megelőzi a tudományt, vagy követi, de semmi esetre sincs vele ellentétben. Öröme tehát nem hajtotta, mint a benzin a motort. Annál kevésbé tehette ezt, mert hiszen a benzin nem hajtja a motort. A motort a benzingáz robbanása hajtja. De persze, ha nem úgy irjuk az egészet, akkor elvész az egész romantikus lendület. Efféle zavarosságok keverednek nála bőviben akadó finom képekkel. Cimadó irását igy vezeti be: „A vizek hátáról leszállott a fény. Az erdők átbujtak a horizonton. A mezők lehunyták szemöket. A hegyek elsülyedtek. Bent a faluban pedig eléjött rejtekéből a denevér és az első ház derekára karikát repült suhogva. S reá kialudtak lassan a virágok a fán s a házakban meggyultak a lámpák. Aztán énekelni kezdett a csendben a harang is, mire végérvényesen megszületett a falusi este.” Ime, ahány a kép, annyi a stilus. A vizek hátáról leszállott a fény. Tehát azelőtt lovagolta a vizeket de most nem teszi. Ez a kép csak fogalmilag (spekulative) van vonatkozásban a sötétedéssel, szemléletileg nincs. Az erdők átbujtak a horizonton. Tehát látóhatárunkon lassacskán tuljutottak,[36] mintha távolodó vonatból néztük volna őket. Vagyis nem a látóhatár formája változott[37] meg, hanem a tartalma. Ugyanoly messzire látunk, ugyanoly jól, csak az erdőket nem látjuk, hanem helyettük valószinüleg mást. Ez a helyes értelmezés. E képnek tehát semmi köze a sötétedéshez. A mezők lehunyták szemöket. Ők hunyták le, tehát őket nem látni. Struccpolitikát folytatnak. Azonkivül: mi lehet a mezők szeme? A hegyek elsülyedtek. Balzac ugy irta volna, hogy: a hegyeket már csak sejteni lehetett. De Balzac ma már nem korszerü, csak jó. Ám hogy a sülyedésnél maradjunk, inkább mondhatta volna Tamási, hogy az egész világ elsülyedt. A kép logikája különben a következő: Ami elsülyedt, azt nem látni. A hegyeket nem látni. A hegyek tehát elsülyedtek. Azonfölül pedig, sötétedésről van szó, amit legföljebb a sülyedés folyamata ha idézne, ilyesképpen: látni lehetett, ahogy a hegyek elsülyednek a távolban. Aminthogy valóban e folyamatot hordozza ez a finom képecske: S reá kialudtak lassan a virágok a fán s a házakban meggyultak a lámpák. Ami egyuttal több is a puszta érzékeltetésnél, mert a lámpa-képzet révén összekapcsolja a természetet az emberiséggel. Mindent összevéve tehát nagy bajok vannak ezzel az „őserejü” stilussal. A romantikus olvasó, aki madártávlatból szemléli, esetleg káprázatosnak találja.
De[49] az osztályharc szimbólumaként mégis adódik egy romantikus mozzanat. Egy Dózsa nevü székely György névre keresztelteti a fiát. Ez a novella (Hajnali Madár), mely a békekötés előtt játszódik, valóban mélyebbre hatol. A paraszt kocsis itt nemcsak „székely”, hanem paraszt is az urakkal szemben. Az összeomlás kárörömet kelt benne s a szolgálóban is, aki „a felbukott urak tetején összetalálkozott a legénnyel”. Az urak a pappal együtt lerészegedve cigányzene mellett siratják hivatalaikat, avagy mint ők mondják, Erdélyt. Belebőgnek a hajnalba, amelynek ragyogásában a székely parasztok már szántják a földeket. Ez a kötet legjobb darabja (vö. 2.) és tanuság amellett, hogy Tamási lát, ha látni akar. – Ami a nemzetiségi kérdést illeti, ahhoz csak egyetlen adalékkal szolgál. A fentemlitett román katona elveszi a magyar lányt, de nászéjszakájukon rájuk gyujtják a pajtát. Ez a katona, mikor leült a kanapéra, ugy megrecsegtette, „mintha kinozni akarná.” A könyvben másutt románok nem is szerepelnek.
5. (Lélektana.) Nagyon egyforma emberek ezek a székelyek. Tamási ugy látszik, hogy általában a székelyt kivánja velük idézni. S az általános emberit. Ami aztán ebből kikerekedik, az a módos gazda osztálylelkülete (Leszámitva a Hajnali Madarat). Az sem egészen, hiszen a zsellérekhez való vonatkozása hiányzik. Mert az csak nem elég, hogy velük nem köt atyafiságot. Az alakok lelki életét nagyrészt ősi, egyszerü állapotok teszik, öröm, bánat, avagy tréfálódzás és ravaszkodás. És mindez mint a karikacsapás, gátlás nélkül. Persze itt nem tudom, mennyire van igazam, mert ezekben az irásokban tulteng a lira, ugyhogy az ember Tamási lelkébe botlik, amikor az alakjáét akarja megcsipni. Gyermekalakjai a legkitünőbbek, (Mihájka, szippants!) ámbár lehet, hogy itt belőlem is a kispolgári romantika buvik elő. Nem az a baj, hogy ezek a serdülő fiatalok nem a mezőgazdasági proletáriátushoz tartozóak, hanem hogy olyanok a könyv szerint nincsenek is. Gyerek gyerek, éppugy mint ahogy ember ember. Csak éppen az egyik izmos, a másik meg okos.
6. (Szerkezete.) Tamási képzeletének óriási szárnya van, de amint láttuk, csak félszárnya. Csapkod vele s ez a kispolgárok elé a röpülés képét idézi. Ami fészket rak magának ez a képzelet, azt hivnám én szerkezetnek. Nos, ezt a szerkezetet kerekdednek mondhatja, aki az eddig felsorolt fogyatékosságokat nem hibáztatja. Másrészt a szerkezet az irás stratégiája, a stilus a taktikája. Rossz stratéga és gyatra taktikus az, aki hadai hiányosságát nem veszi figyelembe. Tamási bátran szerkeszt romantikus történetet olyan mai emberekkel, akikről nem tudja, hogy tőkés társadalomban élnek. Mintha fringiával és szablyával állana ki a cyángáz ellen. Már most ha ezt lehet jól csinálni, akkor ő kitünően csinálja.
7. A fiatalság lelkesül a romantikáért, ellenőrző képessége pedig csekély. Ugy vélem, ez a könyv igen alkalmas arra, hogy a kispolgári ifjuságot a tőkés kizsákmányolás fasiszta zászlaja alá odafelejtse.[74]
A közlés alapja:
Gépirat, 3 f.
PIM Kézirattár, JA 613, Katalógus, 1160.
1. réteg: írógép; 2. réteg: toll; 3. réteg: ceruza.
Kiadva: JAÖM, III, # 50.
Aláírás: József Attila.